A gyémánt örök, de attól még lehet, hogy egy gép állította elő
Fenekestül forgatta fel a laboratóriumi gyémánt a drágakő piacát. Főként Kínában készül, az igazival megegyező minőségű, de olcsó.
A korábban megszerzett négy mellé további két olimpiai kvóta jutott a magyar öttusázóknak az úgynevezett kvalifikációs ranglistáról.
A hazai sportági szövetségnek (MÖSZ) június 15-ig kell jeleznie, melyik négy versenyző nevezését javasolja a Magyar Olimpiai Bizottságnak, országonként és nemenként ugyanis csak két-két öttusázó indítható a londoni játékokon.
A nemzetközi szövetség pénteken késő este közölte a kvótások elsőkörös listáját, ezen szerepel Kasza Róbert a 2011-es Világkupa-döntő győzteseként, Marosi Ádám, aki az elmúlt évi világbajnokságon elért harmadik helyével harcolta ki a részvétel jogát, Tóth Adrienn és Kovács Sarolta a tavalyi Európa-bajnokság második, illetve hetedik helyezettjeként, valamint a május 31-vel zárult egyéves időszakban elért eredményeivel a kvalifikációs ranglistáról Demeter Bence és Gyenesei Leila.
Utóbbit a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) által az MTI-hez eljuttatott hírlevélben ugyan nem említették, de a szervezet honlapján olvasható listán szerepel a neve. "A mi számításaink szerint Leilának egyértelműen van kvótája" - mondta az MTI érdeklődésére Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.
A magyarok mellett az oroszok, a britek, a németek, a dél-koreaiak, az olaszok és a kínaiak is döntési kényszerben vannak. Amint az érintett szövetségek jelzik, hogy kiket indítanának az olimpián, a UIPM a kieső helyekre új versenyzőket jelöl a ranglistáról, hogy teljes legyen a 36-36 fős londoni mezőny.
Fenekestül forgatta fel a laboratóriumi gyémánt a drágakő piacát. Főként Kínában készül, az igazival megegyező minőségű, de olcsó.
A Tisza Párt elnöke magyarázatot kér, és biztosítékot követel, hogy Oroszország nem avatkozik be a magyar választásokba.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.