Durván visszaszólt Marwijknek a hollandok sztárjátékosa

Beszólt edzőjének a portugálok elleni meccsen Arjen Robben, a holland válogatott játékosa. Egy erről szóló videófelvétel szerint Bert van Marwijk mindezt békésen tűrte.

  • hvg.hu hvg.hu
Durván visszaszólt Marwijknek a hollandok sztárjátékosa

A Robben és van Marwijk közötti feszültségnek nem ez volt az első megnyilvánulása: a holland szövetségi kapitány múlt héten azért bírálta csapatát, mert gyengén teljesítettek a németek elleni játékban. Egyebek mellett azt mondta, hogy a védekezésünk mérsékelt, a védők és a középpályások közötti összhang pedig elégtelen volt.

„Németország legyőzéséhez csúcsformában kell játszani, de mi nem voltunk a csúcson, és pár játékosunk nincs is formában” – mondta akkor van Marwijk. „A szélsőink nem jelentettek túl nagy veszélyt” – tette hozzá, és ezzel Arjen Robbenre is célzott, akit a 83. percben történt lecseréltek.

Nem maradt el a válasz sem: Arjen Robben hétfőn a holland válogatotton belüli kibékíthetetlen ellentétekről és a technikai stáb felelősségéről beszélt.

A portugálok elleni hétvégi meccsen arrogáns válasz érkezett Robbentől, amikor van Marwijk instrukciókat próbált neki adni. "Kussoljál be, ember! Próbálunk nyerni!" – kiabálta.

A szövetségi kapitány mindezt csendben tűrte, és úgy tűnt, fel is hagyott az instrukciók osztogatásával.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.