szerző:
MTI
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A címvédő Gyenesei Leila győzelmével zárult a női verseny az öttusázók budapesti országos bajnokságán.

Gyenesei 2007, 2009, 2010 és 2011 után ötödször bizonyult a hazai mezőny legjobbjának. Sikeréhez nem férhetett kétség, mivel szombaton vívásban, úszásban és lovaglásban is a legjobb volt, így a lövészetekkel megszakított futásnak már csaknem 300 pontos előnnyel vágott neki a három szám után második helyezett Cseh Krisztinával szemben. A végén így nem kellett különösebben izgulnia, nagy fölénnyel győzött.

"Igazából számomra is meglepetés volt, hogy ilyen jól sikerültek a számok, mert lelkileg nem vagyok jó állapotban. Gyógyulófélben lévő édesanyámért is versenyeztem, amiatt külön boldog vagyok, hogy neki örömet szereztem" - mondta a célba érkezést követően. A kombinált szám előtt az Alba Volán óvott, mert a versenybíróság 100 pontot levont Kovács Saroltától. Az esetről Szatmári László, a versenybíróság elnöke az MTI-nek azt mondta: Kovács az egyik ugrásnál külső, edzői segítséget "vett igénybe". 

Konkrétan arról volt szó, hogy lova az első fordulóban - egy másik lovassal - a hármasugrás utolsó eleménél megállt, és úgy tűnt, hasonlóra készül, ám végül nem tette, köszönhetően a zsűri megítélése szerint jórészt annak, hogy a székesfehérvári versenyző edzője, aki ahhoz az akadályhoz közel állt, a kellő pillanatban bekiabálással biztatta ugrásra a lovat.

Az olimpiai induló Kovács negyedik volt a lovaglás után, de a kombinált szám neki sikerült a legjobban, így a második helyre jött fel. A dobogó harmadik fokára az ugyancsak londoni olimpikon Tóth Adrienn állhatott fel, aki hatodikként kezdte a lövészetes futást. 

A mezőnyt két brit, illetve egy-egy szlovák és svéd versenyző tette nemzetközivé.Csapatban megvédte címét a BHSE. 
   

Eredmények:
    egyéni verseny:
    ----------------
1. Gyenesei Leila (Alba Volán SC) 5256 pont
2. Kovács Sarolta (Alba Volán SC) 5128
3. Tóth Adrienn (BHSE) 5052

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!