szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Harmadszor találkozik egymással Grand Slam-torna döntőjében a svájci Roger Federer és a skót Andy Murray, akik vasárnap délután az angol nyílt teniszbajnokságon csapnak össze az első helyért.

Pénteken dőlt el, hogy a világranglista harmadik helyezettje, a korábbi világelső Federer és a negyedik helyen rangsorolt Murray játszhat a wimbledoni fináléban, miután a svájci négy játszmában legyőzte a jelenlegi világranglista-első szerb Novak Djokovicot, a skót pedig szintén négy szettben diadalmaskodott a rangsorban ötödik francia Jo-Wilfried Tsonga fölött.

A két döntős egyformán 6-6 mérkőzést játszott eddig a tornán, mindketten 18 játszmát nyertek és 4-et vesztettek. Murray azonban jóval több időt töltött eddig a pályán: a statisztika szerint 16 óra 45 perc alatt verekedte el magát a döntőig, míg Federernek 11 óra 59 percre volt ugyanehhez szüksége.

MTI / EPA / Jonathan Brandy
A 25 éves Murray karrierje negyedik Grand Slam-fináléját vívja vasárnap, korábban mindhárom alkalommal vesztesen hagyta el a pályát, kétszer ráadásul Federertől kapott ki. Ezzel együtt az egymás elleni összevetésben - a korábbi, összesen 15 meccsük mérlegét tekintve - 8:7-re Murray áll jobban. A 30 esztendős svájci Grand Slam torna döntőjében eddig 16-szor győzött és 7-szer kapott ki.

"Nagy kihívás lesz ez a találkozó - mondta pénteken Murray. - Ez egy olyan mérkőzés, ahol nem én vagyok az esélyes, de ha jól játszom, képes lehetek a győzelemre." Federer az elmúlt két év számára korai - egyformán a negyeddöntőben bekövetkező - kiesésével viccelődött:

"Nem igazán volt probléma számomra a gyors búcsú. Így legalább hamarabb megkezdhettem a nyári vakációmat. De természetesen nagyon jó érzés újra döntősként lenni itt" - mondta a svájci teniszező, akinek ez már a nyolcadik wimbledoni fináléja, és ha 2009 után újra nyerni tudna, hetedszer győzedelmeskedik az angolok nyílt bajnokságán. Emellett hosszú idő után újra a világranglista élére ugorhat, ha legyőzi Murray-t, aki viszont - miután az elmúlt három évben rendre megtorpant az elődöntőben - mindent meg fog tenni azért, hogy életében először nyerjen Wimbledonban. Ahol legutóbb 1938-ban játszott döntőt brit férfi teniszező.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!