Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Szombat délelőtt 9 óráig - nem hivatalos adatok szerint - 474 hajó teljesítette az idei, 44. Kékszalag MVM Partner Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásverseny távját, és mintegy száz hajó adta fel a viadalt - tudatták a szervezők
Az összegzés szerint az eseményen általában gyenge szél fújt, ám zivatarok és fülledt meleg tették próbára a résztvevőket. A helyi zivatarokból nem alakult ki erősebb szél, így az indulók nagy része technikai probléma nélkül vészelte át a versenyt, amelyen megdőlt a Kékszalag 57 éves rekordja. A győztes a Fifty-Fifty nevű, Józsa Márton kormányozta vitorlás lett, 10 óra 34 perc 15 másodperces idővel, amely több mint öt perccel jobb, mint a Nemere II. cirkáló 1955-ben felállított csúcsideje.
A nagydíj csütörtöki rajtjára csaknem 600 egység sorakozott fel. A rekkenő hőségben kezdődő verseny nyitónapjának reggelén derült ki, hogy a két évvel ezelőtt győztes német Roland Gäblert éjszakai szívpanaszai miatt kórházba kellett szállítani, így hajója a NaturAqua végül hiányzott a startvonalról. Ott volt ugyanakkor a tízszeres Kékszalag-győztes Litkey Farkas a Budapest Bank nevű katamaránjával és egy magyar fejlesztésű hajó, a kétárbocos Fifty-Fifty. Ez utóbbi katamaránnal a Keszthelyi-öblöt elhagyva élre állt Józsa Márton és csapata. A hajó a megélénkülő szélben egyre gyorsabb lett, átvette a vezetést, a Tihanyi-szorosig növelte előnyét, végül rekordidő alatt ért célba.
Litkeyéknek - technikai hiba, törés miatt - mintegy másfél kilométerrel a cél előtt fel kellett adniuk a küzdelmet, így Petrányi Zoltán lett a második (11:01:28 ó) a brands.hu elnevezésű, szintén kéttestű vitorlással, míg harmadikként Rauschenberger Miklós legénysége teljesítette a távot (11:28:12 ó) a Szentkirályi Principessa nevű liberával.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.