szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A két nehézsúlyú ökölvívó eddig sem a barátságáról volt híres, és erre a holnap esti mérkőzést megelőző mérlegelésen sem cáfoltak rá. Kerítés választotta el a két bokszolót egymástól.

David Haye és Derek Chisora végre találkozott egymással a holnap esti összecsapásukat megelőzően. 600 ember volt kíváncsi a közös mérlegelésre az Upton Parkban felálított helyszínen. Az elmúlt három sajtótájékoztatón az eddigiekhez képest nagyon nyugodtan viselkedtek, de a mérlegelés újra felszínre hozta az indulatokat és nem restelltek egymásnak odaszólni.

©

Haye kezdte a kóstolgatást, miután a mérlegelésen 18 kilóval könnyebbnek bizonyult ellenfelénél: "Mindig ez történik, és hadd mondjak valamit, ha az összes zsírt levennék Chisoráról, akkor bizony könnyebb lenne, mint én. Azt gondolja, hogy hájjal lehet meccset nyerni." Adam Booth szerint - aki Haye edzője -, ha egy kicsivel könnyebb lett volna bokszolója, az lenne az ideális.

Ezt követően Chisora is elmondta a véleményét: "Haye folyamatosan tartott attól, hogy a szemembe kelljen néznie. Állandóan csak nevetett és a rajongói felé tekintgetett", majd ezt követően kérdőre vonta, hogy miért csak 10 menet lesz a 12 helyett? "Te változtattad meg a hosszát, te vagy megijedve."

Persze ezt nem hagyta szó nélkül a Haye sem: "Derecknek találnia kell valakit, aki el tudja olvasni a szerződést, mert ez az ütközet az elejétől kezdve 10 menetesre volt tervezve. De miért is aggódik? Belenéztem a szemébe és ugyanazt láttam, amit a korábbi ellenfelei, mint Tyson Fury, vagy éppen Vitalij Klicsko. És mi történt akkor? Vereséget szenvedett. Nem kizárt, hogy magabiztos vagy és kikapsz."

Chisora zárta le végül a szópárbajt, aki maga is láthatta, hogy Haye nagyon elszánt ahogy egyre közeledik az ütközet: "Tudja, hogy könnyebben meg tudnám állítani, ha a csata 12 menetes lenne és most keresi a kifogásokat. Most már rendesen meg van rémülve."

Michael Buffer a legendás ringszpíker foglalta össze végül, hogy mi várható szombat este: "Azt mondom emberek, hogy ez a két harcos most a csúcson van és ebben a csatában büszkén fognak harcolni. Varázslatos este lesz a holnapi."

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Kétezer év kellett, hogy valakinek eszébe jusson: Jézus neve is lehet üzlet

Kétezer év kellett, hogy valakinek eszébe jusson: Jézus neve is lehet üzlet

Varga Judit talált egy ürügyet, hogy meghívja George Clooney-t

Varga Judit talált egy ürügyet, hogy meghívja George Clooney-t

3 milliárdért pályázhatnak a kutatók az ITM-nél

3 milliárdért pályázhatnak a kutatók az ITM-nél