Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Nem épült fel Berki Krisztián egyik nagy riválisa, Teng Haj-pin (Teng Haibin) kínai tornász a két hete elszenvedett sérüléséből, így a lólengés 2004-es ötkarikás bajnoka nem indul a londoni olimpián.
Tengnek július közepén, az észak-írországi edzőtáborban szakadt el egy izom a bal alkarjában. Benevezték ugyan az olimpiára, de most visszaléptették, és helyette Kuo Vej-jangot (Guo Weiyang) indítják. A kínaiak számára azért nagy érvágás Teng kiválása, mert ő az egyik alapembere a csapatnak, amely címvédésre törekszik Londonban.
A férfiak - köztük a két magyar kvótás, Berki Krisztián és Hidvégi Vid - szombaton lépnek a szerekhez a selejtezőben. Berki a lólengés egyik esélyesének számít a brit Louis Smith-szel együtt, míg Hidvégi ugyanezen a szeren a nyolcas döntőbe szeretne bekerülni.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.