Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
Még el sem kezdődött hivatalosan, s máris két világcsúcs megdőlt a londoni olimpián, melyen az íjászok pénteki rangsoroló versenyén a dél-koreaiak súlyosan látássérült sportolója, Im Dong Hjun megdöntötte a férfiak 72 lövéses világcsúcsát, s két társával a csapatrekordot is megjavította.
Az egyik szemére csupán tíz, a másikra húszszázalékos látóképességgel rendelkező íjász saját, májusban elért 696 körös rekordját múlta felül három körrel. "Olyannak látom a 70 méterre lévő céltáblát, mint egy impresszionista festményt, amit vízbe mártottak" - mondta a 26 éves lövő.
Mellette csapattársai is kiváló napot fogtak ki, Kim Bub Min 698, Oh Dzsin Hjek pedig 690 kört ért el, így a szintén májusban felállított csapatcsúcsukat 18 körrel döntették meg, 2087 körre.
"Érdemes tudni, hogy az idei évig egyetlen íjász, így a csúcsot 2004 óta tartó Im Dong Hjun sem tudott 690 körnél jobb eredményt elérni, ma ugyanakkor másik két csapattársának is sikerült ez - kommentálta a rekordokat Tóth Csaba, a magyar szövetség sportigazgatója. - Az a szakemberek körében is egyértelmű volt, hogy a dél-koreaiak a legjobbak, ám ilyen eredményre senki sem számított még tőlük sem."
A rangsoroló verseny eredményei alapján alakultak ki a férfiaknál és a nőknél is a kieséses verseny párosításai egyéniben és csapatban is.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
A megkérdezettek 51 százaléka szeretne kormányváltást, de 21 százalékos a bizonytalanok aránya is.
A legutóbbi költözésének hasonló fogadtatása volt, de esküvője és a pelenka-ügy nagyobb vihart vert.