Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Koreai NDK megkapta a jogot, hogy közvetítse a londoni olimpiát – közölte Szöulban Kim In Gju, az Ázsiai-csendes-óceáni Műsorsugárzók Uniójának elnöke, aki háromnapos látogatást tett Phenjanban.
A tárgyalásokat csütörtökön fejezték be. A szervezet megállapodott az észak-koreai rádió és televízióval, hogy megfelelő összeg fejében lehetővé teszik a nyári játékok sugárzását a kommunista államban. Kim In Gju, aki egyben a legnagyobb dél-koreai tévétársaság, a KBS elnöke is, az összeg nagyságát nem közölte.
Az észak-koreai küldöttség 51 sportolóból áll, akik női labdarúgásban, atlétikában, sportlövészetben, birkózásban, cselgáncsban, asztaliteniszben, íjászatban, ökölvívásban és úszásban indulnak.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.