Az évente dollár és euró tízmilliárdokat megmozgató lovastusában, díjlovaglásban és díjugratásban rendeznek versenyeket az olimpiákon – méghozzá egyedülálló módon koedukált formában. A lovaglásban nem számít ugyanis, hogy a homo sapiens melyik nemhez tartozik.(Megjegyzendő, hogy a lovaspóló még a múlt század elején kiszorult az olimpiai családból, a voltizs,miszerint lovastorna, illetve a mindenféle western metódusok fel sem kerültek a programlistára, a magyar specialitásnak számító lovasíjászatot pedig csak hazánkfiai szeretnék, de nagyon.A fogathajtás lajstromba vétele sem került még szóba a NOB-ban…)

A ma befejeződött, három napos (az idomítottságot megmutató díjlovaglásból, az állóképességet és a bátorságot próbáratevő terepszakaszból és az ügyességet, atlétikusságot „megmérő” díjugratásból összeálló) lovastusábana csapataranyat Németország hozta el, az ezüst Nagy Britanniáé, a bronz pedig Új-Zélandé lett.A Föld túlsó oldalán jelentős hagyományai vannak a szakágnak. Los Angeles és Szöul egyéni bajnoka például a most is induló, a terep után harmadik helyen álló 56 éves Mark Todd, akivégül a 12. helyen végzett. Így az sem véletlen, hogy Új-Zéland után Ausztrália a hatodik lett, megelőzve az Egyesült Államok, sokak által éremesélyesnek tartott, Peking óta megfiatalított válogatottját. Az auszik egyébként 2008-ban csapatban – régies kifejezéssel a nemzetek díjában – az ezüstig jutottak.

Az ötfős csapatok tagjainak teljesítménye alapján elért eredmény az első két hely esetében azonban nem volt meglepetés. A Michael Jung által vezetett németek, és a pár éve magyar gidránokat is sikerrel kipróbáló William Fox Pitt csapatkapitányságával induló britek hosszú évek óta rivalizálnak egymással. Az már más kérdés, hogy a lovastusa-berkekben az egyik legismertebbnek, még ha nem is a legeredményesebbnek számító Fox Pittnek most nem igazán jött ki a lépés, honfitársai közül a legrosszabbul szerepelt Lionheart nyergében a középmezőnyben végzett.

Az egyéni versenyben még kiélezettebb volt a verseny. A 44 éves Ingrid Klimke (a négyszeres csapat és kétszeres díjlovas olimpiai bajnok Reiner Klimke lánya, a második valaha volt női Reitmester, azaz a német lovasszövetség nagymestere) az 5,7 kilométeres, hegyre föl-völgybe le, mélybe és vízből való kiugrásokkal nehezített, kizárólag rögzített akadályok abszolválásával tempós vágtában teljesítendő terepszakasz után vette át a vezetést. Ám a díjugratást nem vállalta, visszalépett – a hírek szerint Butts Abraxxas nevű lova nem bírta a terhelést.

A zárónapi concours (vagyis a díjugratás) első szakaszának teljesítése után a 37 éves svéd Sara Algotsson Ostholt állt az élre Wegával, nyomában a német Michael Junggal Sam nyergében. Az összesen 11 erőkifejtésből, azaz ugrásból, ebből egy (összetettnek is nevezett) hármas ugrásból álló pálya megszórta a mezőnyt. A 130 centiméter magas gátakon a brit csapattal beezüstöződött Zara Philips, II. Erzsébet 31 éves lányunokája, aki kiváló lovaglást mutatott be a beszédes nevű High Kingdommal, de csak pár percig vezette a mezőnyt.  Az összesítésben végül pontszerző helyen, nyolcadikként végzett. A 30 éves német Jung – aki már zsebében tudhatta a csapataranyat, és helyt kellett állnia a Klimke-lány helyett is – 12 éves heréltjével a legjobb idővel, ragyogó stílusban ment végig, verőhiba nélkül. Az addig élen álló 37 éves svéd versenyzőnő 11 éves szürke kancája viszont az utolsó ugrást verte – láthatóan lovas hiba okán hátulsó jobb patájával éppen csak hozzáérve a rúdhoz. (Bár, az a közmondás járja, hogy egy fa, vagyis verőhiba, minden pályában és lóban benne van.) Az egyéniben ezzel szintén a németek vihették haza az aranyat, és a mindössze 25 éves Sandra Auffarth és Opgun Louvo nevű hátasa révén még a bronzot is.