szerző:
Vajna Tamás

A német küldöttség első két aranyát a lovasok hozták. Csapatban simán verték a királyi sarjjal felálló briteket, egyéniben pedig a lova sérülése miatt visszalépő női mester helyébe került egy hidegvérű bajor úrlovas.

Az évente dollár és euró tízmilliárdokat megmozgató lovastusában, díjlovaglásban és díjugratásban rendeznek versenyeket az olimpiákon – méghozzá egyedülálló módon koedukált formában. A lovaglásban nem számít ugyanis, hogy a homo sapiens melyik nemhez tartozik.(Megjegyzendő, hogy a lovaspóló még a múlt század elején kiszorult az olimpiai családból, a voltizs,miszerint lovastorna, illetve a mindenféle western metódusok fel sem kerültek a programlistára, a magyar specialitásnak számító lovasíjászatot pedig csak hazánkfiai szeretnék, de nagyon.A fogathajtás lajstromba vétele sem került még szóba a NOB-ban…)
A ma befejeződött, három napos (az idomítottságot megmutató díjlovaglásból, az állóképességet és a bátorságot próbáratevő terepszakaszból és az ügyességet, atlétikusságot „megmérő” díjugratásból összeálló) lovastusábana csapataranyat Németország hozta el, az ezüst Nagy Britanniáé, a bronz pedig Új-Zélandé lett.A Föld túlsó oldalán jelentős hagyományai vannak a szakágnak. Los Angeles és Szöul egyéni bajnoka például a most is induló, a terep után harmadik helyen álló 56 éves Mark Todd, akivégül a 12. helyen végzett. Így az sem véletlen, hogy Új-Zéland után Ausztrália a hatodik lett, megelőzve az Egyesült Államok, sokak által éremesélyesnek tartott, Peking óta megfiatalított válogatottját. Az auszik egyébként 2008-ban csapatban – régies kifejezéssel a nemzetek díjában – az ezüstig jutottak.
Az ötfős csapatok tagjainak teljesítménye alapján elért eredmény az első két hely esetében azonban nem volt meglepetés. A Michael Jung által vezetett németek, és a pár éve magyar gidránokat is sikerrel kipróbáló William Fox Pitt csapatkapitányságával induló britek hosszú évek óta rivalizálnak egymással. Az már más kérdés, hogy a lovastusa-berkekben az egyik legismertebbnek, még ha nem is a legeredményesebbnek számító Fox Pittnek most nem igazán jött ki a lépés, honfitársai közül a legrosszabbul szerepelt Lionheart nyergében a középmezőnyben végzett.
Az egyéni versenyben még kiélezettebb volt a verseny. A 44 éves Ingrid Klimke (a négyszeres csapat és kétszeres díjlovas olimpiai bajnok Reiner Klimke lánya, a második valaha volt női Reitmester, azaz a német lovasszövetség nagymestere) az 5,7 kilométeres, hegyre föl-völgybe le, mélybe és vízből való kiugrásokkal nehezített, kizárólag rögzített akadályok abszolválásával tempós vágtában teljesítendő terepszakasz után vette át a vezetést. Ám a díjugratást nem vállalta, visszalépett – a hírek szerint Butts Abraxxas nevű lova nem bírta a terhelést.
A zárónapi concours (vagyis a díjugratás) első szakaszának teljesítése után a 37 éves svéd Sara Algotsson Ostholt állt az élre Wegával, nyomában a német Michael Junggal Sam nyergében. Az összesen 11 erőkifejtésből, azaz ugrásból, ebből egy (összetettnek is nevezett) hármas ugrásból álló pálya megszórta a mezőnyt. A 130 centiméter magas gátakon a brit csapattal beezüstöződött Zara Philips, II. Erzsébet 31 éves lányunokája, aki kiváló lovaglást mutatott be a beszédes nevű High Kingdommal, de csak pár percig vezette a mezőnyt.  Az összesítésben végül pontszerző helyen, nyolcadikként végzett. A 30 éves német Jung – aki már zsebében tudhatta a csapataranyat, és helyt kellett állnia a Klimke-lány helyett is – 12 éves heréltjével a legjobb idővel, ragyogó stílusban ment végig, verőhiba nélkül. Az addig élen álló 37 éves svéd versenyzőnő 11 éves szürke kancája viszont az utolsó ugrást verte – láthatóan lovas hiba okán hátulsó jobb patájával éppen csak hozzáérve a rúdhoz. (Bár, az a közmondás járja, hogy egy fa, vagyis verőhiba, minden pályában és lóban benne van.) Az egyéniben ezzel szintén a németek vihették haza az aranyat, és a mindössze 25 éves Sandra Auffarth és Opgun Louvo nevű hátasa révén még a bronzot is.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
50 Centtel és Eminemmel énekel majd új albumán Ed Sheeran

50 Centtel és Eminemmel énekel majd új albumán Ed Sheeran

Simicskáról sztorizik Dobrev Klára, és óriási ambíciók fűtik

Simicskáról sztorizik Dobrev Klára, és óriási ambíciók fűtik

Boris Johnson: Senki nem akar no-deal Brexitet, de erre is fel kell készülni

Boris Johnson: Senki nem akar no-deal Brexitet, de erre is fel kell készülni

Óriási segítséget kapnak az útlevelüket elvesztő EU-s turisták

Óriási segítséget kapnak az útlevelüket elvesztő EU-s turisták

Útépítés kezdődik Dunakeszi és Göd között, változik a forgalmi rend

Útépítés kezdődik Dunakeszi és Göd között, változik a forgalmi rend

Ősszel már olthatják a hetedikes fiúkat HPV ellen

Ősszel már olthatják a hetedikes fiúkat HPV ellen