„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A Sportkórház főigazgatója, Soós Ágnes nem ért egyet Kiss Lászlónak, az úszók szövetségi kapitányának az intézetre vonatkozó kritikájával. A kapitány csütörtök este azt mondta, hogy Cseh gyakorlatilag Londonban hagyott két érmet és a sportkórházi orvosokat kritizálta.
"A Sportkórház és teljesítmény-diagnosztikai laboratóriumunk teljes erejével és munkájával azon volt, hogy Cseh Lászlóval és edzőjével, Turi Györggyel napi kapcsolatot tartson fenn a felkészülés során, a versenyen és jelenleg is" – írta közleményében a főigazgató, amelyben hozzátette, "a sárdobálás sehová sem vezet".
Soós felhívta a figyelmet arra, hogy Cseh László a 400 m vegyesen és 200 m pillangón nyújtott teljesítménye, csalódást keltő londoni eredménye után csütörtökön 200 m vegyesen a debreceni Európa-bajnokságon májusban úszott győztes idejénél jobbat ért el, így szerzett bronzérmet.
"A 400 m vegyesen a döntőbe kerülés egy taktikai hibán és a szerencsétlen véletlenen múlt, melynek szinte velejárója, hogy a következő versenyszámában, a 200 m pillangón, Laci nem tudta a megfelelő és meglévő teljesítményét hozni, megmutatni, az érthető pszichológiai okokból adódóan" – áll a közleményben.
Kiss László csütörtök este úgy fogalmazott, hogy Cseh gyakorlatilag Londonban hagyott két érmet, egyszersmind kárhoztatta azokat a sportkórházi orvosokat, akik még az olimpiai kiutazás előtt különféle méréseket végeztek el Cseh László terhelhetőségével, felkészültségi állapotával kapcsolatosan.
"Ezek az orvosok anélkül szóltak bele a szakmai munkába, hogy Laci edzőjével vagy velem, a szövetségi kapitánnyal beszéltek volna. Az ügyet nem hagyjuk szó nélkül, már jeleztük a Magyar Olimpiai Bizottságnak kifogásainkat. Egy versenyző felkészítése csapatmunka, és egy team csak akkor jó, ha a tagjai összedolgoznak a közös siker érdekében".
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.