Félidő: sikerek és körvonalazódó balhék

Az olimpia félidejéhez érkezett, aminek az a legbiztosabb jele, hogy az úszóversenyek véget értek, és elkezdődött az atlétika. Egy héten keresztül drukkolhattunk a magyar úszókért, alapjában véve nem is eredménytelenül. A másik nagy alapsportágban érmeket egy kivétellel aligha várhatunk, szinte versenyzőnk sincsen.

MTI / Kovács Tamás

Az úszóversenyekhez azért térnék vissza, mert olvastam Sós Csabának, egykori kiváló úszónknak a nyilatkozatát Cseh bronzérméről, pontosabban, Cseh úszásáról: „Nagyon okosan építette fel Laci az úszását, szándékosan nem kezdett olyan erősen, mint szokott – mondja Sós, aki most a SOTE tanszékvezetője, és még hozzátette, hogy látszott a magyar fiún, hogy tudatosan készült az utolsó ötvenre, ahol a brazil úszót kellett megvernie.

Ezt mondja Sós, mit mond Cseh?

Nagyjából ez ellenkezőjét: „Az első száz méter nem lett valami fényes, borzasztó lassú lett, nem is tudom, miért. (…) Az eleje nem jött össze, jóval erősebben szerettem volna kezdeni. És nem a brazil ellen szerettem volna úszni, hanem az amerikaiak ellen.”

MTI / Kovács Tamás

Nyilván, mindketten pontosan tudják, mit beszélnek, ezzel csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy szakszemmel is milyen nehezen értékelhető egy-egy teljesítmény. Nyilván, nem csak az úszásban, hanem a sportban általában. Egy televíziós beszélgetésben áldott emlékű Varga Zoli, miután kissé elege lett a sok asztal körül ülő szakértő egyre magvasabb gondolataiból, megunva az egészet, fölcsattant, és azt mondta: „Amit mondotok igaz, de kihagyjátok a legfontosabbat: hogy miként alakul a meccs az első percekben, mert ha az nem a papírforma szerint lesz, akkor ez az egész vita, teljesen értelmetlen. Nem lehet egy meccset előre lejátszani.”

Márpedig a szakértőt az különbözteti meg a szimpla kibictől, hogy az képes előre végiggondolni, hogyan alakul a meccs, milyen lesz az úszás, sőt a szakértő még attól is szakértő, hogy ha nem úgy alakul, ahogy ő megjósolta, akkor azt is elmagyarázza, hogy tévedésének milyen szakmai okai voltak, tévedése ilyenformán szigorúan szakmai alapú lesz. Ez egy tévénéző számára igen-igen szórakoztató. A kibic pedig a szakértővel szemben azért kibic csak, mert összevissza beszél, és akkor sem lesz igaza, ha a szakértővel szemben, mondjuk, helyesen tippeli meg a végeredményt. Természetesen nem szeretném relativizálni a szakértelmet, de el kell fogadnom Varga Zoli észrevételét, hogy a meccsek jelentős része megtippelhető ugyan, de leginkább csak az eredmény: hogy belül a medencében, a pályán mi hogyan alakul, az már nem.

Ahogy én látom, bár ne lenne igazam, körvonalazódik két elhúzódó vita, amiből alighanem kisebb-nagyobb balhé is lesz, majd az olimpia után. Az egyik a Sportkórház és a magyar úszócsapat vezetősége között már ki is robbant, amennyiben Kiss László szóvá tette, hogy a verseny előtt az edzői karral nem egyeztetve végzett vizsgálatokat a Sportkórház, és ez megzavarhatta Cseh felkészülését. A Sportkórház ezt hivatalosan visszautasított, az ügy feltehetően folytatódik. 

MTI / Illyés Tibor

A másik történet korábbra nyúlik vissza, ez a Nagy László szerepeltetésével kapcsolatos végtelenített sztori. Ennek úgy látszott, hogy Nagy magyar színekben történő olimpiai szereplése véget vet, hazatelepülése pedig végérvényesen lezárja a huzavonát. A csapat eddigi nagyon is kérdéses szereplése azonban félő, hogy sebeket tép föl, és az esetleges kiesés után azok lesznek a hangadók, akik szerint azt a csapatot kellett volna játszatni, akik kiharcolták az olimpiai szereplést, és ezek között Nagy László nem volt. Ahogy látom, erre a vitára egyre többen gyúrnak már.

Ez természetesen minden olimpia velejárója: a siker mindent megszépít, mindent igazol, természetesen nincs ok magyarázkodásra, és ráadásul a sikernek meg fogjuk látni, sok szülője lesz, míg a kudarc nyomában sok árva gyerek marad, az olimpia előtt lezárt ügyek újra előjönnek, csak valószínűsíthetően durvábban.

Félidőben ennek biztos jelei vannak.