Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Senki sem izgult jobban a női kajaknégyes keddi olimpiai döntője alatt, mint a négyes egyik tagjának, Fazekas-Zur Krisztinának a férje és edzője, az amerikai Rami Zur - erről maga az egykori válogatott kajakos beszélt a New York Times beszámolójában. A férfi a parton biciklin kísérte a négyes hajóját a futam alatt, és instrukciókat kiabált be a feleségének.
Kerékpáron kísérte a női kajaknégyes hajóját a parton a keddi döntő futam alatt Rami Zur, Fazekas-Zur Krisztina amerikai férje és edzője.
"Csodálkozom, hogy senki se borul fel vagy ütközik" - mondta a New York Timesnak a 2004-es és a 2008-as olimpián is már amerikai színekben induló, izraeli származású kajakos. Szerinte azért is kíséri felesége hajóját a parton, mert úgy szeretné érezni, hogy maga is benne ül.
"Őszintén szólva, szerintem én voltam a legidegesebb" - mondta a lapnak Zur. "Kiabáltam és ordítottam, mert ismerem az erősségeiket és gyengeségeiket. De legyőzték a gyengeségeiket" - tette hozzá a női négyesről. A futam felénél már látta, hogy a magyar hajó vezet és ezt is bekiabálta, ahogy a hajó a finishez érkezett. "Valószínűleg elment a hangom is" - mondta a férfi.
A New York Times szerint Zur a futam után megcsókolta a feleségét és arról is érdeklődött, hogy hallotta-e, amit a verseny közben kiabált be neki. Az aranyérmes olimpikon azt mondta, nem, és hozzátette, "talán legközelebb hangosabban is próbálhatnád".
Fazekas-Zur korábban az USA-ban versenyzett, és három év után tért haza, hogy beverekedje magát a magyar olimpiai csapatba. A négyszeres világbajnok kajakos Szolnokon készült az olimpia előtt.
A hvg.hu-nak adott júliusi interjújában azt mondta, 2009-ben azért ment el, "mert egy ideje már távkapcsolatban éltünk Ramival, és akkor éreztem azt, hogy tovább ez így nem lesz jó, úgyhogy kiköltöztem hozzá Amerikába. És azután, hogy nem sikerült kijutnom a 2008-as olimpiára, úgy éreztem, hogy a kajakozásból már mindent kivettem és már nem volt olyan fontos számomra. A párom és a kapcsolatunk viszont nagyon is az volt."
"Nyertem három világkupát, vb-n pedig 1000 méter egyesben második lettem. És akkor arra gondoltam, hogy ha ennyire jól megy és ennyire szeretem, akkor megpróbálom az olimpiát is. És mivel nem vagyok amerikai állampolgár, vagyis nem indulhatnék olimpián az ő színeikben, hazajöttem és itt indultam el a válogatókon. És ez lett belőle: kijutottam Londonba" - tette hozzá akkor a most már olimpiai aranyérmes kajakos.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.