Kubatovékat kritizálja a Heti Válasz

Az FTC vezetését, vagyis egyúttal a fideszes Kubatov Gábor elnököt bírálja a Heti Válasz publicisztikája, amiért úgy menesztették a csapat edzőjét, Détári Lajost, hogy erről neki nem szóltak időben.

  • hvg.hu hvg.hu
Kubatovékat kritizálja a Heti Válasz

A Fradi vezetői lemondhatnak hitelességük egy részéről, írja a kormánypárti Heti Válasz publicistája az FTC edzőváltásáról szóló cikkben. A magát B.-vel jelölő szerző felidézi, hogy a vasárnapi, Újpest elleni vereséget követően Détári Lajos szakvezető még elutasította azt a feltételezést, hogy menesztenék, a klub hétfőn már távozásáról adott ki közleményt.

A szerző feltételezi, hogy a váltásról hetek óta folytak az előkészületek, és bár Détári "semmit sem játszó csapata" megérdemelte az edzőváltást, annak elintézése nem bizalomkeltő, hiszen ugyanezek a vezetők hosszabbították meg Détári szerződését tavasszal. Az FTC elnöke jelenleg Kubatov Gábor, a Fidesz parlamenti képviselője és pártigazgatója.

A Nemzeti Sport információi alapján azonban a szezon előtt Détári számára is tisztázottak lehettek a feltételek: a lap szerint Détárinak azért kellett mennie, mert a vezetőség elvárása az első öt forduló alatt 10 pont volt, de négy forduló után csak öt pontja lett a csapatnak.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.