szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kiesett a negyeddöntőben az ötszörös bajnok Roger Federer az év utolsó Grand Slam-tornáján, a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokságon szerdán.

Az első helyen kiemelt svájci teniszezőt a cseh Tomas Berdych verte meg négy játszmában. Berdych az elődöntőben az olimpiai bajnok brit Andy Murray ellen lép majd pályára. 2003 óta először fordul elő, hogy Federer nem jutott be az amerikai nyílt teniszbajnokság elődöntőjébe.

Berdych "mumusa" a svájci sztárnak, hiszen utolsó hét mérkőzésükből négyet a cseh versenyző nyert meg, köztük a 2010-es wimbledoni negyeddöntőt. "Néhány alkalommal hibára tudtam kényszeríteni Rogert, és talán ez volt a sikerhez vezető út" – jegyezte meg Berdych, aki a következő körben, a szombati elődöntőben a londoni olimpiai bajnok brit Andy Murrayvel találkozik majd.

A 17-szeres Grand Slam-győztes Federer annyit jegyzett meg, hogy mással is fordult már elő hasonló, de ezzel együtt nagyon csalódott.

A hazai közönség előtt szereplő 30 éves Andy Roddick a nyolcaddöntőben vérzett el, és ezzel a vereséggel ért véget profi pályafutása. Ő volt Pete Sampras és Andre Agassi visszavonulása után a legjobb amerikai férfi teniszező, egyetlen GS-sikerét a US Openen aratta 2003-ban, Wimbledonban pedig háromszor is finalista volt, de Federertől mindig kikapott.

Eredmények:
férfi egyes:
negyeddöntő:
Berdych (cseh, 6.)-Federer (svájci, 1.) 7:6 (7-1), 6:4, 3:6, 6:3
Murray (brit, 3.)-Cilic (horvát, 12.) 3:6, 7:6 (7-4), 6:2, 6:0
nyolcaddöntő:
Del Potro (argentin, 7.)-Roddick (amerikai, 20.) 6:7 (1-7), 7:6 (7-4), 6:2, 6:4
Djokovic (szerb, 2.)-Wawrinka (svájci, 18.) 6:4, 6:1, 3:1-nél a svájci játékos feladta
korábban:
Tipsarevic (szerb, 8.)-Kohlschreiber (német, 19.) 6:3, 7:6 (7-5), 6:2

női egyes, negyeddöntő:
S. Williams (amerikai, 4.)-Ivanovic (szerb, 12.) 6:1, 6:3
korábban:
Sarapova (orosz, 3.)-Bartoli (francia, 11.) 3:6, 6:3, 6:4
Errani (olasz, 10.)-Vinci (olasz, 20.) 6:2, 6:4

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!