„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Michael Schumacherrel nem hosszabbít a Mercedes istálló, ami a német legenda pályafutásának befejezését jelentheti. A hétszeres világbajnok mögött fantasztikus pályafutás áll, ami huszonegy esztendővel ezelőtt kezdődött és az idény végén várhatóan véget ér. Most négy videóval szeretnénk felidézni pályafutása kezdetét és a Mercedesszel elért legjobb eredményét.
A Benettonnal kettő, míg a Ferrarival öt világbajnoki címet szerzett a kerpeni születésű pilóta. Első futamgyőzelmét két évvel hamarabb szerezte, mint az első rajtelsőségét. 1992-ben a Belga Nagydíjon a harmadik pozícióból volt képes győzelmet aratni. Míg 1994-ben a Moncaói Nagydíjon bizonyította, hogy az időmérésen is képes a legjobb lenni. 91-szer intette le elsőként a kockás zászló, legutóbb 2006-ban Kínában volt a leggyorsabb. Pole pozícióból 68-szor indulhatott, amivel szintén rekorder. További rekordjait felsorolni nem lenne elég hely, így nem is tesszük.
A legelső futamán a Jordan pilótájaként állt rajthoz, még 32-es rajtszámmal. Az 1991-es Belga Nagydíjon, rögtön az időmérésen bebizonyította, hogy helye van a legjobbak között, de a versenyen már nem sikerült eredményt elérnie, ugyanis a kuplungja nem bírta a harcot. A második futamon viszont első pontjait is megszerezte ötödikként intették le az Olasz Nagydíjon, bár akkor már a Benetton versenyzőjeként szerepelt:
Az első győzelmét egy évvel később az 1992-es Belga Nagydíjon szerezte, a harmadik pozícióból rajtolva. Remek versenyzéssel, olyan nagyságokat utasított maga mögé, mint Nigel Mansell, vagy éppen Ricardo Patrese.
A Mercedesnél korántsem sikerült úgy a visszatérése régi-új csapatfőnökéhez, ahogyan tervezte. Az eredmények nem jöttek, de még a szerencse sem állt mellé. A negatív jelek ellenére az idei évben megszerezte legjobb eredményét három éves pályafutása alatt az istállónál. Valenciában harmadik helyet ünnepelhetett a dobogón, Kimi Raikkönen és Fernando Alonso mellett:
Végül az egész pályafutását felölelő videóval bizonyítja, hogy miért ő a világ egyik legjobb versenyzője az autósport világában:
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.