Mindkét milánói csapat európai kupamérkőzést játszott a hét közben. A Milan a Zenitnél vendégeskedett és gólzáporos összecsapáson nyert 3-2-re, míg az Internazionale a Neftci Baku csapatával bánt el, szintén idegenben, 3-1-re.
Andrea Stramaccioni a tegnapi összecsapáson, alaposan felforgatott csapattal futott ki a Neftci gyepére, hiszen többek között olyan húzóemberére sem számíthatott, mint Wesley Sneijder - olvasható a goal.com-on.
"Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, de a csapatom remekül játszott az első félidőben" - kezdte nyilatkozatát a fiatal tréner. "Mindössze három játékos volt most a kezdőben, aki szerepelt a Fiorentina ellen is. Ez az idegenbeli eredmény is mutatja, hogy az egész csapat együtt fejlődik."
A szakvezető jobban örült volna annak, ha Sneijdert is csapatában tudja, de Coutinhomegfelelően tudta pótolni a holland játékost. Most már tudja, hogy rá bármikor számíthat, ha Sneijder újfent kidől a sorból.
Azt, hogy milyen fiatalítás megy végbe a kék-fekete egyesületnél, jól mutatja, hogy a csapatban öt játékos szerpelt, aki nem múlt még el 20 esztendős. "Ezzel egy új korszak kezdődik az Internél" - jelentette ki Stramaccioni.
Az Internazionale csapatának most már a hétvégi Milan elleni mérkőzéssel kell foglalkoznia, ami Olaszország egyik legnagyobb rangadója, immár 104 esztendős múltra tekint vissza. A mérkőzés esélyeiről is szólt a 36 esztendős tréner: "Hogy mi vagyunk-e a derbi esélyesei? Nem, azt hiszem a Milan fog nyerni, miután megverték a Zenitet is a hét közepén."