Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A jelenleg 2016-ig érvényes szerződéshez képest további öt évig, 2021-ig biztosított lehet a Forma-1-es Magyar Nagydíj jövője azt követően, hogy megállapodott egymással a Hungaroring vezetősége, valamint az F1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone.
A Hungaroring Sport Zrt. szerdai esti tájékoztatása szerint Gerstl Péter nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnök a hétvégén az Abu-Dzabi Nagydíj helyszínén egyeztetett a részletekről.
A közlemény beszámol arról, hogy a magyar szerződés meghosszabbítása kapcsán a Hungaroring pályacsíkjának megváltoztatása és teljes újraaszfaltozása a legfontosabb. Ehhez kapcsolódóan az összes bukótér végleges aszfaltozására is sor kerülhet, és folyamatosan modernizálhatják a nézőtéri területet. A munkálatok a jövő évi Magyar Nagydíj után kezdődhetnek el.
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnöke az MR1 Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában azt mondta, a lehetőség megvan, és hosszabbítás akkor lehet, ha "bizonyos feltételeknek meg tudunk felelni."
Az új nyomvonal kialakításában maga Ecclestone, illetve olyan versenyzők, mint a vb-címvédő német Sebastian Vettel, a spanyol Fernando Alonso, vagy a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher is közreműködik majd. A közlemény kiemeli, hogy a szerződés meghosszabbításához és az ehhez szükséges munkálatok elvégzéséhez a magyar kormány elvi támogatása biztosított.
Az előzetes tárgyalásoknak megfelelően a továbbiakban megkezdődhetnek a magyar kormány és Bernie Ecclestone további egyeztetései annak érdekében, hogy 2013-ban aláírják a Magyar Nagydíj meghosszabbítását rögzítő szerződést.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.