Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Novak Djokovic ismét bebizonyította, hogy ő az egyik legszórakoztatóbb egyénisége világ élsportjának. A hétvégén Brazíliában járt, ahol tenisz- és focimeccsen nevettette meg a közönséget.
A szerbek világelső teniszezője a bemutató teniszmeccsen percekig könnyeztette a publikumot, amikor úgy vonult be a stadionba a második szettben, hogy beöltözött az ellenfelének, a 2008-ban visszavonult háromszoros Roland Garros-győztes Gustavo Kuertennek. A találkozót végül elvesztette Djokovic, de ebben az esetben nem az eredményen volt a hangsúly.
Vasárnap délután pedig jótékonysági futballmérkőzésen vett részt, szintén Gustavo Kuertennel. Ismét egymás ellenfelei voltak, a mérkőzés pedig barátságos döntetlennel, 3-3-al zárult. A találkozón Djokovic kíméletlenül bevágta a csapatának megítélt büntetőt és remek megoldásokkal szórakoztatta a nézőket.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.