„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Michelisz Norbert a hétvégén megnyerte a túraautó-világbajnokság privát versenyzőinek összetett versengését. A szezon közepére felépített előnye az idény végéig kitartott a magyar versenyzőnek. A videóinterjúban a tőle megszokott szerénységgel értékelte a fantasztikus szezonját.
A magyar vesenyző idei éve parádésra sikerült. A Hungaroringen futamot tudott nyerni, ami felejthetetlen élményt adott az egész országnak. Később dobogóra állt az Egyesült Államokban is, végül hatodik lett a világbajnoki összesítésben.
A privát verenyzők között pedig utolérhetetlen volt. A szezon során nagy csatában volt Pepe Oriolával, akinek szintén peches volt a szezonzárása. Az utolsó két futamon nullázott. Norbi pedig az utolsó három futamon mindössze öt pontot gyűjtött a lehetséges 89-ből.
Vitathatatlan, hogy a szerencse is kellett a Zengő Motorsport pilótájának a sikerhez, de a korábbi években többször fordult Michelisz ellen a fortuna. A szezon során végig keményen dolgozott, megérdemelten lett a Yokohama Kupa első helyezettje.
Íme a magyar versenyző összefoglalása a szezonról, az érzéseiről. A videóban elkísérhetjük Micheliszt a makaói eredményhirdetésre, hallhatjuk, ahogy a világbajnokság második helyezettje, a svájci Alain Menu magyarul nyilvánítja ki véleményét Orioláról.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.