szerző:
hvg.hu

A Bajnokok Ligája ötödik fordulójában az E csoportban rangadóra készül a Juventus hazai pályán a Chelsea ellen, míg a Shaktar Donyeck Dániában vendégszerepel a Nordsjaelland ellen. Már a mai napon eldőlhet, hogy mely csapatok jutnak tovább a csoportból.

Juventus - Chelsea

Roberto Di Matteo nincs könnyű helyzetben: vereség esetén elképzelhető, hogy új munka után nézhet. Pep Guardiola már ott áll az ajtóban és a tolla hegyét lehelgeti, hogy a szignóját elhelyezze a szerződésen. Roman Abramovics is a spanyol edző megszerzésén ügyködik, így még az sem kizárt, hogy egy BL-győzelem sem mentheti meg Di Matteót.

Az olasz szakvezető azonban mindent elkövet, hogy maradjon. A ma esti mérkőzésen például meghúzhatja a váratlant és kiteheti a kezdőből a formán kívül teljesítő Fernando Torrest. Helyette a veszélyesebbnek tűnő Daniel Sturridge juthat szóhoz. Torrest a hétvégén már a 62. percben lecserélte Di Matteo Geráék ellen, ami megfelelő kritika a spanyol támadóra nézve.

"Talán több áldozatot kell hoznunk támadásban ahhoz, hogy egy picit defenzívebbek tudjunk lenni. Kicsit másként játszunk, de úgy tűnik, hogy jobbnak kell lennünk hátul ahhoz, hogy újra meccseket nyerjünk" - árulta el a nagy titkot Di Matteo.

A Juventus nyugodtan várhatja az összecsapást, hiszen hazai pályán játszanak, 52 bajnoki meccsen mindössze egyszer kaptak ki és a hétvégén, a Lazio ellen is csak a római csapat kapusa, Federico Marchetti mentette meg az egy pontot csapatának. Egyetlen félni valója Antonio Conte gárdájának, ha kikap, mert abban az esetben a Chelsea továbblép a 16 közé, a Juvénak pedig ki-ki meccset kell játszania a Shaktarral az utolsó fordulóban, idegenben.

A két csapat idei első összecsapásán az első fordulóban 2-2-re végeztek, a parádézó Oscar góljaival már 2-0-ra is vezetett a Chelsea, innen állt fel a Juventus. Akkor még Terry is szerepelt a londoni csapatban, ami meghatározó a "kékek" védelme szempontjából. Ma este nem lesz Terry, de lesz Oscar. Kérdés, mire lesz ez elég?! Ez a mai estén kiderül, addig pedig nézzék meg Oscar szemkápráztató góljait az első fordulóból.

.

Nordsjaelland - Shaktar Donyeck

A Shaktar Donyeck számára viszonylag egyszerű a képlet: ha nyer, továbbjut, ha nem, akkor az utolsó fordulóra marad a döntés.

Az ukránok vitathatatlanul megérdemelnék a továbbjutást, hiszen lenyűgöző teljesítményt nyújtottak eddig a csoportban. A Chelsea elleni két összecsapáson a londoni alakulat csak nyomozta a labdát, de Angliában Di Matteo csapata kis szerencsével megnyerte a mérkőzést.

Mircea Lucescu braziljai rendkívül kreatív játékot játszanak, gyönyörű gólokat szereznek, sok esetben a Barcelonára emlékeztet a Donyeck stílusa: sok passz, pontos játék, olyan, amelyik nem hagyja kibontakozni az ellenfelet.

A Nordsjaelland idén már megtette a tőle telhető legtöbbet. Pontot szerzett a Juventus ellen, ami váratlanul nagy siker a dán kiscsapatnak. Egy hasonló bravúrral most a Shaktart hozhatná nehéz helyzetbe Kasper Hjulmand csapata. Az első fordulóban simán nyert 2-0-ra a Donyeck. Meglepő lenne, ha az egyre jobb formába lendülő ukrán csapat ma este alulmaradna a dánokkal szemben. Az esti találkozóig pedig tekintsék meg a két csapat előző meccsének az összefoglalóját.

.

A csoport állása:

1 Chelsea                     7  pont   
2 Shakhtar Donetsk    7  pont  
3 Juventus                    6  pont
4 Nordsjælland           1  pont

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Pakisztáni diákok kaphatnak ösztöndíjat, ha orvosnak tanulnak

Pakisztáni diákok kaphatnak ösztöndíjat, ha orvosnak tanulnak

Vicces háttérképek készültek a Galaxy S10-ek "csúfságaihoz"

Vicces háttérképek készültek a Galaxy S10-ek "csúfságaihoz"

Újra megkísérti az államapparátust a "szem.számnak ingere"

Újra megkísérti az államapparátust a "szem.számnak ingere"

Közös EP-frakcióról tárgyalt Varsóban a spanyol szélsőjobb vezére

Közös EP-frakcióról tárgyalt Varsóban a spanyol szélsőjobb vezére

Albínó pingvin kelt ki a gdanski állatkertben

Albínó pingvin kelt ki a gdanski állatkertben

Weber: Nem tudom befolyásolni, hogy ki hogyan kommunikálja a döntésünket

Weber: Nem tudom befolyásolni, hogy ki hogyan kommunikálja a döntésünket