szerző:
MTI

Fizetésképtelenné vált az Universum Box-Promotion, Balzsay Károlynak, a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnokának klubja.

"Csődöt jelentettünk a hamburgi bíróságon, az egyesületet már nem lehet megmenteni" - jelentette be kedden Waldemar Kluch, a klub vezetője, aki tavaly júliusban vette át az Universum irányítását Klaus-Peter Kohltól. 

Erdei Zsolt korábbi félnehézsúlyú és cirkálósúlyú profi bokszvilágbajnok 2010 júniusában távozott az Universumtól, mert lejárt szerződését a német klub nem hosszabbította meg. Az olimpiai bronzérmes magyar öklöző most 700 ezer eurós kártérítést követel az egyesülettől a beígért, de elmaradt mérkőzések miatt.

Balzsay, akinek még egy évre szól a szerződése a hamburgi klubbal, idén júliusban közölte, hogy jogi lépéseket fontolgat az Universum ellen, mert az nem fizette ki a járandóságát az áprilisi, Dimitri Sartison ellen megnyert mérkőzés után, amelyen a magyar bokszoló megvédte a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnoki címét.

"Nem ért váratlanul a hír, sőt már egy ideje számítottam rá - mondta Balzsay. "Ezek után várni kell, s bízni abban, hogy a csődeljárás végén marad pénz arra is, hogy engem kifizessenek."

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Mit jelenthet a Fidesz felfüggesztése a Néppártban?

Mit jelenthet a Fidesz felfüggesztése a Néppártban?

Hat gyereket szült meg alig kilenc perc alatt egy texasi nő

Hat gyereket szült meg alig kilenc perc alatt egy texasi nő

Kis híján meghalt a kínai nő, aki intravénásan adott be magának gyümölcslevet, hogy egészségesebb legyen

Kis híján meghalt a kínai nő, aki intravénásan adott be magának gyümölcslevet, hogy egészségesebb legyen

Csökkentheti a szállásáfát a kormány

Csökkentheti a szállásáfát a kormány

Megkezdődött a christchurchi mészárlás áldozatainak temetése

Megkezdődött a christchurchi mészárlás áldozatainak temetése

Már rendelhető az Energizer fél tégla mobilja, ami 50 napig(!) is kibírja egy feltöltéssel

Már rendelhető az Energizer fél tégla mobilja, ami 50 napig(!) is kibírja egy feltöltéssel