Megvan, hol játsszák a 2018-as focivébé döntőjét

Mind a nyitómérkőzést, mind a döntőt a moszkvai Luzsnyiki Stadionban játsszák a 2018-as labdarúgó-világbajnokságon.

  • MTI
Megvan, hol játsszák a 2018-as focivébé döntőjét

A nemzetközi szövetség (FIFA) pénteki közleménye szerint a fővárosi aréna még az egyik elődöntőnek is otthont ad majd, míg a fináléba jutásért zajló másik összecsapás Szentpéterváron lesz.

A FIFA végrehajtó bizottsága pénteki ülésén jóváhagyta azt is, hogy a vb főpróbájának számító, 2017-es Konföderációs Kupa mérkőzéseit Moszkvában, Szentpéterváron, Kazanyban és Szocsiban rendezzék.

A 2014-es futball-vb Brazíliában, a 2022-es pedig Katarban lesz.

 

Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között

Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.