Nagy László sokáig tervez a Veszprémmel

Öt évre tervez Nagy László a Veszprém kézilabdacsapatánál, melynek játéka szerinte egyre jobb lesz, s bejuthatnak tavasszal a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe.

  • MTI MTI
Nagy László sokáig tervez a Veszprémmel

A válogatott jobb átlövő pénteken a Digisport Reggeli start című műsorában beszélt többek között klubcsapatáról, a magyar nemzeti együttesről és nyári klubváltásáról.

"Jól sikerült az őszi szezonunk, s itt most kimondottan a BL-re gondolok" - mondta Nagy. "Nagyon akartunk, rengeteget edzettünk, precízen dolgoztunk, mert kevés időnk volt megszokni azt a szinte új stílust, amit Ortega mester hozott Veszprémbe."

A 31 éves kézilabdázó szerint az új vezetőedző által bevezetett spanyol stílusnak volt kockázata, de rácáfoltak a kétkedőkre. Kiemelte, hogy kiváló a hangulat az öltözőben, s szerinte ez meglátszik a pályán, ahol egyébként már szabad kezet kapnak a játékosok a taktikai variációkat összeállító trénertől.

A BL-ben csoportját százszázalékos teljesítménnyel vezető együttes kerete Nagy szerint teljes, újabb igazolásokra nincs szükség, mivel minden posztra két kiváló játékos áll rendelkezésre.

A nyári klubváltással kapcsolatban elárulta, hogy a Veszprém mellett a Szeged érdeklődött iránta, illetve francia és német klubok is keresték. A döntését pedig sportszakmai okokból hozta meg feleségével közösen, miután Veszprémben a spanyol vonal lett erős Carlos Ortega szerződtetésével.

"Nagyon bízom abban, hogy a Veszprém hosszútávon is Európa egyik állandó topklubjává válik. Nem vagyok ugrálós fajta, öt évre tervezek a gárdánál" - árulta el a játékos, aki azt is jelezte, hogy a korában őt ért kritikákkal nem foglalkozott, nem befolyásolták a döntéseit, mert a saját maga által állított mércének akar megfelelni.

A olimpiai negyedik magyar válogatottal kapcsolatban kijelentette, a csapat minimális célja, hogy továbbjusson csoportjából a januári spanyolországi világbajnokságon.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.