Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A Bayern edzője egyelőre nem tudta megmondani, mennyire komoly Javi Martinez sérülése, de az biztos, hogy egyelőre nem lát a bal szemére.
Komolynak tűnő szemsérülést szenvedett Javi Martinez, a Bayern München világ- és Európa-bajnok spanyol futballistája.
A 24 éves védő pénteken, a Borussia Mönchengladbach elleni 1-1-re végződött bajnoki első félidejében egy ütközés közben sérült meg, majd kórházba szállították.
A goal.com honlap beszámolója szerint Jupp Heynckes, a Bayern edzője egyelőre nem tudta megmondani, mennyire komoly a sérülés, ugyanakkor a játékos egyelőre nem lát a bal szemére.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.