Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A jövő héten eldől, hol folytatja pályafutását a kétszeres olimpiai bajnok kajakos, Kozák Danuta, aki jelenleg még több klubbal is tárgyalásokat folytat.
Az ötszörös vb- és hétszeres Eb-győztes versenyző novemberben jelezte, hogy nem hosszabbítja meg 2012 végén lejáró szerződését korábbi egyesületével, a Honvéddal, s most az MTI érdeklődésére elmondta, a jövő hétre várható a bejelentés új klubjáról.
Kozák múlt pénteken, éppen a 26. születésnapján szerződést kötött a SportConcept menedzserirodával, amely a jövőben egyengeti majd a sportkarrierjét. A SportConcept hétfői közleményéből kiderült, hogy a sportoló két nappal korábban államvizsgázott a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karán, a Gyógy- és Aromanövények Tanszéken, és hamarosan megkapja a diplomáját.
"Szeretném megnyugtatni a szurkolóimat, egyelőre a kajakozás a legfontosabb, de ki tudja, mit hoz a jövő. Szeretem a növényeket, el tudom képzelni közöttük az életem" - nyilatkozott a tavalyi, londoni játékokon K-1 és K-4 500 méteren aranyérmes Kozák Danuta, aki a Honvédtól való távozása óta egyedül, illetve a párjával készül.
"Sportszakmai szempontból kifejezetten pozitív meglepetések értek az elmúlt egy-két hónapban" - árulta el a kajakos. "Amennyire a szakmabeliek mondták, hogy milyen nehéz lesz egyedül, pontosabban kettesben, annyira nem az. Majd két hónapja készülök a párommal, és abszolút pozitív élmény az eddig eltelt rövid időszak."
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
A legutóbbi költözésének hasonló fogadtatása volt, de esküvője és a pelenka-ügy nagyobb vihart vert.
Ez az első eset, hogy egy észak-koreai disszidens keresetet nyújtson be a diktatúra, illetve a vezetője ellen.