szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kedden indul a magyar férfi vízilabda-válogatott Volgográdba, ahol szerdán az oroszok nemzeti együttesével mérkőznek meg Világliga-csoportmérkőzés keretében. A magyar pólósok felkészülését már az új szövetségi kapitány, Benedek Tibor irányítja, aki január 10-én foglalt el posztját.

A háromszoros olimpiai bajnokból lett szakvezető a Komjádi uszodában tartott hétfői tréning után azt mondta: bár közös gyakorlásra alig jutott idő, jelöltjeitől győzelmet vár mind Volgográdban, mind a következő Vl-meccsen, amelyet csapata pénteken játszik Debrecenben a románokkal.

"Ugyanarra a lelkesedésre számítok most is a fiúktól, mint amilyet az őszi két Világliga-mérkőzésen, akkor még megbízott kapitányként tapasztaltam Nagyváradon és Székesfehérváron, amikor a román, illetve az olasz válogatott ellen nyertünk. Azzal együtt is, hogy most a rendelkezésre álló idő nem lehetett elég a taktikai hiányosságok pótlására" - mondta Benedek Tibor.

A fiatal szakvezető jelöltjei közül nem utazhat a többiekkel Volgográdba sem az olimpiai bajnok Varga Dénes, sem a londoni ötkarikás játékokon ötödikként végzett együttes centere, Hárai Balázs, így több tehetséget is mélyvízbe dobnak Oroszországban.

"Nehéz pálya a volgográdi, az oroszok a sokáig elhanyagolt utánpótlásukból építkezve egyre jobb vízilabdát játszanak; ezzel együtt győzni megyünk hozzájuk" - mondta Benedek Tibor.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!