Katarba szerződött a Veszprém klasszisa

Katarban folytatja pályafutását az MKB Veszprém kézilabdázója, Carlos Pérez. A játékos 16 év után hagyja el magyarországi klubját.

  • hvg.hu hvg.hu
Katarba szerződött a Veszprém klasszisa

Egy katari csapathoz szerződik Carlos Pérez, a Veszprém kézise - közölte a játékos a magyar klub honlapján megjelent interjúban.

"Nehéz erről beszélni, hiszen mégis csak tizenhat év közös munka, sikerekben gazdag több, mint másfél évtized ért véget" - mondta Pérez. "Csütörtökön délután felülök a repülőre és Katarba utazom, ahol szombaton új csapatomban, az Al-Shamalban már pályára is lépek".

Carlos Ortega vezetőedző, "elődjéhez Mocsai Lajoshoz hasonlóan azt mondta, hogy nyugodtan szóljak, ha fáradt vagyok, ha sok a munka, ha valami már nehezemre esik" - tette hozzá a játékos. "S itt jutottam el odáig, hogy nekem már valóban megterhelő a folyamatos, naponta elvégzendő, nagy fizikai igénybe vétel".

"De ha nagyon őszinte akarok lenni, már a motiváció sem volt a régi. Talán úgy lehetne megfogalmazni legjobban az egészet, hogy elfáradtam. Jobban, mint gondoltam volna. S akkor jött a katari ajánlat. S végül az ottani világbajnokság kezdetéig aláírtam a szerződésemet. A családom is hamarosan utánam jön. Addig Veszprémben maradnak" - mondta Pérez.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.