Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A műhelytámogatás gyorsított kifizetésével igyekszik segíteni a nehéz anyagi helyzetben lévő Váci NKSE női csapatát a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ).
A KEK-ben negyeddöntős klub elnöke, Kirsner Erika kedden jelezte, támogatók vagy a város segítségében bízik, hogy ki tudja fizetni azt a 3,5 millió forintot, amelybe az Issy Paris együttesének fogadása, illetve a párizsi elutazás kerülne. A KEK-negyeddöntő első találkozójának március 9-én Vác ad otthon, a visszavágót március 15-én, pénteken rendezik Párizs elővárosában, Issyben.
Az MKSZ közleménye szerint az elnökség szerdai ülésén egyúttal elfogadta Mocsai Lajosnak, a férfi válogatott szövetségi kapitányának beszámolóját a januári világbajnokságról, illetve április 27-ére hívta össze az évi rendes küldöttgyűlést.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.