Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Vizsgálják a Vác focicsapatát

Rendkívüli licencvizsgálatot tart kedden a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) illetékes testülete a másodosztályú Vác csapatánál, amely szombaton nem állt ki a Videoton ellen a Magyar Kupa negyeddöntőjének első felvonásán.

  • MTI MTI
  • +${remainingCount} szerző
Vizsgálják a Vác focicsapatát

Az MTI úgy tudja, a versenybizottság is rendkívüli ülést tart, hogy döntsön az ügyben. A párharc visszavágóját az eredeti kiírás szerint szerdán rendeznék Székesfehérváron.

Az MLSZ kommunikációs és marketing igazgatósága szerint a váciak esete újabb bizonyíték arra, miért van szükség egycsoportos másodosztályra a jelenlegi kétcsoportos helyett. A következő idényben már nem bontják Keleti és Nyugati részre az NB II mezőnyét, amely 16 csapatot foglal majd magában a jelenlegi 32 helyett.

Sajtóinformációk szerint a váci futballisták azért nem vállalták a szombati találkozót, mert a klub tartozik nekik, emellett pedig még a papírjaik sincsenek rendben. Az 1994-ben bajnokságot nyert csapat várhatóan a tavaszi szezonban sem lép pályára. Az ügy hátterében tulajdonosi vita áll Héger József és az új befektető, az angolt John Marshall között.