Megvan, kivel játssza a Fradi a búcsúmeccset

A Bajnokok Ligája-résztvevő Kolozsvár ellen játssza utolsó mérkőzését a Ferencváros az Üllői úti Albert Stadionban. A március 24-i meccsre holnaptól árusítják a jegyeket.

  • MTI MTI
Megvan, kivel játssza a Fradi a búcsúmeccset

A Ferencváros a magyar tulajdonban lévő és többek között Vass Ádámot is foglalkoztató erdélyi csapat, a Bajnokok Ligája-résztvevő Kolozsvár ellen játssza utolsó mérkőzését az Albert Stadionban.

Hosszú tárgyalássorozat végén dőlt el, hogy a CFR Cluj lesz az ellenfél – tudatta a Ferencvárosi Torna Club hétfői közleményében.

A dokumentum szerint a Kolozsvár, valamint a klub magyar tulajdonosa, Pászkány Árpád végig nyitott és lelkes volt az egyeztetések folyamán, "így klubunk az idei szezonban a Bajnokok Ligájában szereplő CFR-t hívta meg az Albert Stadion búcsúmérkőzésére" – áll a közleményben. A zöld-fehérek az erdélyi csapat játékereje mellett fontos tényezőként vették figyelme azt is, hogy a klubnak erős a magyar kötődése. 

"Klubvezetésünk azt is mérlegelte döntése során, hogy a találkozó révén vélhetően több száz határon túli magyar honfitársunkat is meg tudjuk vendégelni a Szentélyben" – írta az FTC. 

A stadionbúcsúztató gála március 24-én, vasárnap 17 órakor kezdődik. A jegyeket keddtől árusítja a klub, s ezen a rendezvényen a belépéshez nem szükséges a szurkolói kártya és az aktuális szezonbérletek is érvényesek.

 

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.