Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Sztanyiszlav Pozdnyakov szerint Szilágyi Áron az első számú esélyese a kardozók e hét végén Moszkvában zajló hagyományos nemzetközi versenyének, amely része a szakági Világkupa-sorozatnak.
Az oroszok négyszeres olimpiai bajnok kardvívója a tavaly nyári londoni ötkarikás játékokon győztes magyar versenyzővel kapcsolatos várakozásáról a Vk-viadalt felvezető szerdai moszkvai sajtótájékoztatón beszélt. Az egyéniben ötszörös világbajnok - már visszavonult - Pozdnyakov rendkívül fontosnak nevezte, hogy Szilágyi és hozzá hasonló további kiváló vívók is rajthoz állnak az orosz fővárosban, ahol idén a 38. alkalommal rendezik meg a tradicionális versenyt.
Ami a korábbi győzteseket illeti, a legeredményesebb éppen Pozdnyakov, aki ötször is diadalmaskodni tudott. Szilágyi az idén három Vk-fordulón szerepelt: Madridban, Padovában és Budapesten is bronzérmes volt.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.