Csak a bírókon múlik, hogy lesz-e NB I-es forduló

A rossz időjárási körülmények ellenére a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága nem hozott halasztó határozatot a labdarúgó OTP Bank Liga e hétvégi, 21. fordulóját illetően.

  • MTI MTI
Csak a bírókon múlik, hogy lesz-e NB I-es forduló

Az MLSZ pénteken azt közölte, hogy kizárólag a játékvezetők döntésén múlik, mely mérkőzéseket rendezik meg. Az elmúlt napok havazása miatt több pályán is - így Kaposváron, Pakson, Kecskeméten vagy éppen az MTK otthonában - a szurkolók bevonásával takarították le a gyepszőnyeget, ugyanakkor a pénteki esőzés tovább nehezítette a klubok dolgát. Domonyai László, az MTK vezérigazgatója korábban a klub honlapján játékra alkalmatlannak nevezte a játékteret. A válogatott mérkőzések előtti legutóbbi, azaz a 20. forduló találkozóit teljes egészében elhalasztották a hóvihar miatt.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.