És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Hat mérkőzésre szóló eltiltást kapott az a brazil labdarúgó, aki úgy mentette meg csapatát a góltól, hogy ápolását követően nem kért engedélyt újbóli beállására.
Az alacsonyabb osztályban szereplő Bangu játékosa, Celsinho kisebb sérülést szenvedett, emiatt a saját kapuja mellett ápolták. Csapatának kapusa azonban kisvártatva utolsó emberként cselezgetni kezdett, elveszítette a labdát, amelyet aztán így az üres kapu felé íveltek. Csakhogy közben Celsinho visszafutott a pályára, és a gólvonal előtt fejjel tisztázott.
A rivális Duque de Caxias játékosai hevesen reklamáltak, a bíró pedig piros lapot mutatott fel Celsinhónak. A közbeavatkozása miatt megítélt közvetett szabadrúgást a Bangu egyik védője blokkolta, így ebből nem született gól. A mérkőzés 2-2-es döntetlennel zárult.
A futballszabály úgy szól: az oldalvonalon kívül ápolt játékosok csak a játékvezető engedélyével térhetnek vissza a pályára. Ráadásul Celsinho egyértelműen góltól fosztotta meg az ellenfelet, ezért kapott hat találkozóra szóló eltiltást.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.