Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Alvás közben elhunyt csütörtökre virradóra Ivan Turina, a svéd élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő AIK Stockholm horvát kapusa.
A 32 éves játékost álmában érte a halál, a rendőrség megerősítette, hogy idegenkezűség nem merült fel.
A helyi sajtó úgy tudja, hogy a tragédia betegséggel függhet össze. Az AIK csapatorvosa, Karol Zyto azt mondta, korán reggel Andreas Alm edzővel a hálóőr lakásához hajtottak, mert a szakember úgy értesült, hogy a játékosnak légzési nehézségei vannak.
"Amikor megérkeztünk, már halott volt. Békésen feküdt az ágyában" – mondta Zyto.
Az Aftonbladet című lap szerint Turinát várandós felesége és egyéves ikergyermekei gyászolják. A futballista 2010-ben, a Dinamo Zagrebtől igazolt a stockholmi csapathoz, és idén februárban 2016-ig meghosszabbította a szerződését.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.