Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Bokaszalag-szakadást szenvedett Hajnal Tamás, a német Bundesligában szereplő VfB Stuttgart magyar válogatott labdarúgója. A klub honlapja szerint a középpályás bal lába edzés közben sérült meg.
"Nagyon nagyot roppant, először azt hittük, súlyosabb a dolog" – mondta Bruno Labbadia vezetőedző. Hozzátette: reméli, hogy a szezon utolsó mérkőzésén már számíthat a játékosra.
A Stuttgart három fordulóval a vége előtt a 12. helyen áll a Bundesligában, június elsején pedig a Bayern Münchennel csap össze a Német Kupa berlini döntőjében.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.