"Nekem elég volt" - Guardiola később sem akar visszamenni a Barcához

A nyártól a Bayern München labdarúgócsapatát irányító Josep Guardiola kijelentette, a távolabbi jövőben sem kíván újra az FC Barcelonánál dolgozni.

  • MTI MTI

Az éppen Argentínában tartózkodó tréner elmondta, hogy ugyan nagyon szép időszaka volt életének a katalán csapat kispadján töltött négy év, lezártnak tekinti barcelonai korszakát.

"Mindennek van eleje és vége, s a lezárás akkor jön el, amikor úgy érzed, elég volt, s nekem elég volt" – mondta a barcelonai csapat egykori középpályása, akinek az irányításával két Bajnokok Ligája-győzelmet aratott a klub, s egyértelműen évekig a világ legjobb csapatának számított.

A szakember jövőbeni csapata, a Bayern a BL mostani kiírásának elődöntőjében kétszer győzte le nagyon simán a Barcelonát, s egészen elképesztő, 7-0-ás összesítéssel búcsúztatta.