Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Nem sikerült jól a bemutatkozás a magyar egységeknek a sevillai evezős Európa-bajnokság pénteki nyitónapján.
A nemzetközi szövetség honlapja alapján az egypárban induló Széll Domonkos előbb ötödikként ért célba előfutamában, majd a reményfutamban negyedik lett, így szombaton a C döntőben száll majd vízre, azaz legjobb esetben is 13. lehet. A könnyűsúlyú kétpárevezősök között küzdő Matyasovszki Dániel, Galambos Péter duó negyedik hellyel kezdett, majd a folytatásban, a délutáni reményfutamban ugyancsak ezt a pozíciót szerezte meg, így a viadal második napján az alsóági középdöntőben lesz csak érdekelt, tehát Széllhez hasonlóan legfeljebb 13.-ként zárhat.
A Simon Béla, Juhász Adrián normálsúlyú kormányos nélküli kettes és a könnyűsúlyúak hasonló számában érdekelt Révész testvérek, Zoltán és Péter kettőse egyformán ötödik, a Cselinacz János, Miskolci Dániel, Bodrogi István, Vermes Péter összeállítású könnyűsúlyú négyes pedig hatodik lett előfutamában, ez a három egység szombaton száll majd vízre a reményfutamban.
Szombaton a további reményfutamokat és a középdöntőket rendezik Sevillában, míg az A és B döntőkre a vasárnapi zárónapon kerül sor.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.