szerző:
MTI
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Vasárnap hajnalig ünnepelt a Bayern München, miután a bajnoki cím és a Bajnokok Ligája-siker után a Német Kupát is megnyerte. A sorozat szombati döntőjében 3-2-re legyőzte a VfB Stuttgart együttesét, ezzel a német futball történetének első triplázója lett.

Az együttes csak vasárnap indult vissza Münchenbe, így az ünneplésre még Berlinben került sor. A középpontban a Bayern kispadjától búcsúzó Jupp Heynckes állt, akinek a német edzők közül elsőként sikerült a  hármas siker.

A Bayern München a hetedik csapat lett Európában, amelynek összejött a triplázás, ezt a bravúrt 2010-ben az Internazionale, 2009-ben az FC Barcelona, 1999-ben a Manchester United, 1988-ban a PSV Eindhoven, 1972-ben az Ajax Amsterdam, 1967-ben pedig a Celtic Glasgow hajtotta végre. Franz Beckenbauer, a Bayern tiszteletbeli elnöke azt hangsúlyozta, hogy a páratlan siker mindenekelőtt Jupp Heynckesnek köszönhető.

Karl-Heinz Rummenigge elnök már korábban bejelentette: amennyiben a bajnoki cím mellé a Német Kupát és a Bajnokok Ligáját is megnyerik a csapat labdarúgói, rekordösszegű prémiumra számíthatnak.  Az elnök közvetve arra is utalt: továbbra is remélik, hogy Heynckes csak a kispadról távozik, és nem hagyja el a Bayern együttesét. Heynckest a Barcelona korábbi trénere, Josep Guardiola váltja az edzői poszton.

Maga a sikeredző - aki a Német Kupában aratott győzelmet "szuperajándékként" könyvelte el - a legfrissebb hírek szerint kedden nyilatkozik további terveiről.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!