Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Egyetlen magyar férfi kardozó sem jutott el a negyeddöntőig szerdán a zágrábi vívó Európa-bajnokságon.
A legtovább Gémesi Csanád jutott, de a 16 között már ő is befejezte szereplését, miután szoros asszóban, két tussal kikapott az ukrán Dmitro Bojkótól. Előzőleg a világranglistán harmadik Benedikt Wagneren lépett túl úgy, hogy 11-8-ra még a német vezetett. Ekkor a magyar kardozó rosszullét miatt kikérte az ilyenkor rendelkezésre álló tízperces pihenőt, majd bravúros vívással megfordította az asszót. Az olimpiai bajnok Szilágyi Áron a legjobb 32 között szenvedett vereséget, az olaszok kevésbé ismert vívójától Enrico Berrétől kapott ki.
"Magamhoz méltatlanul vívtam, nem tudom, minek köszönhető ez a teljesítmény. Már a csapatversenyen javítanom kell, a világbajnokságon pedig elfeledtetni ezt az egyéni Eb-t" - idézte a hazai szövetség honlapja Szilágyit, aki az idei Világkupa-versenyeken három bronz-, egy ezüst- és egy aranyérmet szerzett.
Szatmári Andrásnak és Iliász Nikolásznak már a 64 között is vívnia kellett, előbbi kikapott spanyol ellenfelétől, utóbbi török riválisát még simán verte, de aztán a 32 között az orosz Kamil Ibragimovval már nem bírt.
"Áron az olasz erőszakos, de egysíkú vívásával nem tudott mit kezdeni. A felkészülése sem sikerült igazán jól, egy betegség épp az utolsó napokat hátráltatta, látszott is a formáján. A vébéig ki kell javítani a hibákat, remélem, ez menni fog - értékelt Somlai Béla vezetőedző az MVSZ honlapjának, hozzátéve, hogy Gémesi Csanád hátrányos helyzetből nagyon értékes meccset nyert Wagner ellen, ami önbizalmat adhat neki a későbbiekben.
Eredmények:
a 64 között:
Iliász Nikolász-Caglayan Nehir Firat (török) 15-7
Fernando Casares (spanyol)-Szatmári András 15-14
a 32 között:
Gémesi Csanád-Benedikt Wagner (német) 15-13
Enrico Berre (olasz)-Szilágyi Áron 15-11
Kamil Ibragimov (orosz)-Iliász 15-7
a 16 között:
Dmitro Bojko (ukrán)-Gémesi 15-13
az elődöntőben:
Alekszej Jakimenko (orosz)-Berre 15-7
Tiberiu Dolniceanu (román)-Nyikolaj Kovaljov (orosz) 15-8
a döntőben:
Dolniceanu-Jakimenko 15-11
A végeredmény: 1. Tiberiu Dolniceanu, 2. Alekszej Jakimenko, 3. Enrico Berre és Nyikolaj Kovaljov, ...12. Gémesi Bence, ...18. Szilágyi Áron, ...27. Iliász Nikolász, ...37. Szatmári András
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.