Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A brit Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája nyerte meg a Forma-1-es Német Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamot ő kezdheti az élről.
A 28 esztendős, 2008-ban világbajnok versenyző a múlt héten a Brit Nagydíjon is a legjobb időmérőt futotta, s idén már a harmadik, pályafutása 29. pole pozícióját szerezte meg Mögötte a világbajnoki címvédő, a pontversenyben is élen álló német Sebastian Vettel (Red Bull) végzett a második, ausztrál csapattársa, Mark Webber pedig a harmadik helyen.
Vettel legfőbb üldözője, a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) csak a nyolcadik pozícióból rajtol majd, míg a silverstone-i futamgyőztes, a német Nico Rosberg (Mercedes) a 11. helyről.
A német GP magyar idő szerint vasárnap 14 órakor kezdődik.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.