Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardozó a főszereplője annak a 45 másodperces reklámfilmnek, amelyben látványos akciójelenetekkel népszerűsítik az augusztusi budapesti vívó-világbajnokságot. A sportolót kaszkadőrök segítették, és elmondása szerint nagyon élvezte a kétnapos forgatást.
Az augusztusi sportesemény hivatalos reklámfilmjét mozikban és televíziókban vetítik majd csütörtöktől, az óriásplakátok pedig már az utcán vannak. Vékássy Bálint, a vb szervezőbizottságának elnöke hétfőn újságíróknak azt mondta, hogy több mint 5200 jegy kelt már el a világbajnokságra – olvasható az Origón.
A filmforgatásról Szilágyi Áron azt mondta: bár nagyon félt az idegen közegtől, élvezte a kétnapos forgatást, és sok segítséget kapott. Bízik benne, a film is hozzájárul ahhoz, hogy a Syma Csarnokban telt ház legyen a vb alatt.
"Furcsa volt, hogy olykor a kaszkadőrök kijavították a mozdulataimat, amit helyre billentett, hogy néha ők is megfogadták az én tanácsaimat" – mesélte.
A kisfilm bemutatója mellett elhangzott, hogy eddig 89 ország 732 sportolója, valamint 160-nál több kerekesszékes versenyző jelentkezett a vb-re. A kísérők létszáma meghaladja a hatszázat. A végleges nevezési határidő július 22-e, így a rajtig a létszám még nő majd.
Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára emlékeztetett, hogy a vívás a legeredményesebb magyar olimpiai sportág, a kormány kiemelten kezeli, és a világbajnokság 180 millió forint állami támogatást kap.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.