Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Danubius Nemzeti Hajós Egyletet erősítő Gyimes Krisztina, valamint a címvédő váci Galambos Péter nyerte pénteken az egypárok versenyét az evezősök 114. országos bajnokságán, Velencén.
A hazai szövetség tájékoztatása szerint a vasárnapig tartó ob második napján kormányos nélküli kettesben Hajnal Adrienn és Vasadi Gabriella (Csepel), illetve Simon Béla és Juhász Adrián (Tisza Evezős Egylet), férfi könnyűsúlyú négypárban pedig a Szegedi Vízisport Egyesület kvartettje, László Attila, Matyasovszki Dániel, Pozsár Bence és Varga Tamás diadalmaskodott.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.