Ha gyorsan osztogatni kezdene a kormány, elfelejtenék a választók az elmúlt három évet?
Közeledik a választás, itt az idő, hogy a kormány valahogy jónak mutassa a gazdaság helyzetét. De van ennek bármi értelme?
Szétlövéssel dől el, melyik női kajakpáros mehet a vb-re.
Az ebben a számban kétszeres olimpiai bajnok, tavaly, Londonban ezüstérmes Kovács Katalin–Douchev-Janics Natasa duó nagy csatában kikapott pénteken délelőtt a Szabó Gabriella–Zur-Fazekas Krisztina kettőstől a kajakpárosok 500 méteres küzdelmében a Szegeden zajló második válogatóversenyen. E két egység között tehát úgynevezett szétlövés lesz a duisburgi világbajnokságon való részvétel jogáért.
A mindössze három duót felvonultató döntő – Kárász Anna és Vad Ninetta hajója lett a harmadik – óriási csatát hozott: a júniusi, portugáliai Európa-bajnokságról lemaradt, négyesben egyformán olimpiai bajnok Szabó és Zur-Fazekas mindössze 25 századmásodperccel előzte meg a Kovács–Douchev-Janics kettőst.
Storcz Botond szövetségi kapitány az MTI érdeklődésére azt mondta: még egyeztetnie kell a szétlövés időpontjáról, de szerinte erre vasárnap kerülhet sor.
A szakember a nőknél a májusi és a mostani válogató egyes és páros teljesítményei alapján állítja majd össze a vb-n induló négyest, az Eb-n a Kárász, Kozák Danuta, Kovács és Douchev-Janics alkotta egység nyert. Az év fő versenyére augusztus 29. és szeptember 1. között kerül sor a németországi Duisburgban.
Pénteken további nyolc, a szombati zárónapon pedig tíz döntőt rendeznek a Maty-éri válogatóversenyen.
Közeledik a választás, itt az idő, hogy a kormány valahogy jónak mutassa a gazdaság helyzetét. De van ennek bármi értelme?
A filozófus nem hiszi, hogy Magyar Péter a liberális demokrácia helyreállításának bajnoka lesz.
Május vége óta többször is el kellett halasztani a misszió indítását.
A volt miniszter főtanácsadó lesz.
Szívbillentyű-megnagyobbodása volt a politikusnak.
Az egykori teniszező abban sem biztos, hogy egyáltalán beengednék az országba.
A főpolgármester szerint nagyon hiányzott a fővárosnak az a 10 milliárd, amit most visszakapnak.
Nagyot nőtt a civil áldozatok száma.
Felszólította Tel-Aviv és Haifa lakóit, hogy hagyják el a térséget.