Hárommillióan figyelték a magyar focicsapatok vergődését

A közmédia csatornáin összességében 3 millió 316 ezren követték figyelemmel a magyar labdarúgócsapatok gyönge európai kupaszereplését.

  • MTI MTI
Hárommillióan figyelték a magyar focicsapatok vergődését

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap pénteken arról számolt be a Nielsen Közönségmérés adatai alapján, hogy a legnézettebb találkozó a Győri ETO FC és a Makkabi Tel-Aviv Bajnokok Ligája-selejtező első felvonása volt. A 2-0-s izraeli sikerrel záruló összecsapás nézettsége 471 ezres volt, a felnőtteknél 12,5 százalékos, a felnőtt férfiaknál 20,4 százalékos közönségaránnyal. A közvetítésbe 1 millió 469 ezren néztek bele legalább egy percre, ez a teljes népesség 16 százaléka. A legnézettebb percnek - az első félidő hajrájában, 21.15-kor - 573 ezres volt a nézettsége. A kilenc kupamérkőzés valamelyikébe 3 millió 316 ezren néztek bele legalább egy percre, ez a teljes népesség 36,1 százaléka. 

A Honvéd és a Debrecen csütörtöki kiesése azt jelenti, hogy most először augusztusban már nem lesz magyar csapat egyik európai kupában sem: a Videoton az Európa Liga selejtezőjében még az első körben búcsúzott a montenegrói Mladost Podgorica ellen, míg a Győri ETO FC kedden a Bajnokok Ligájában az izraeli Makkabi Tel-Avivval szemben vérzett el. Az eddigi negatív rekord 2011-ben született, akkor a Paks utolsó állva maradt magyar együttesként az EL selejtezőjének 3. fordulójában, augusztus 3-án a skót Hearts ellen esett ki.

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Magyarországon a nők 60 százaléka túlsúlyos, sokan így mennek neki a menopauza időszakának, amikor a férfiakkal szembeni egészségügyi előnyeik jelentős részét amúgy is elveszítik. Hogyan lehet féken tartani a kilókat, és közben az ingerlékenység, a hőhullámok, továbbá olyan veszélyes láthatatlan tünetek ellen is küzdeni, mint a koleszterinszint emelkedése? Milyen ételekkel lehet nyugodtabb az alvás, és hogyan neveljük rá magunkat a cukormentesebb életre? Erdélyi-Sipos Aliz dietetikust kérdeztük.