A Pride volt az Orbán-rendszer temetési menete
A rendszerváltás idejének hangulatát lehetett érezni abban a tömegben, ahol a legtöbben legfeljebb gyerekek voltak akkoriban.
Megvolt minden alapja az örömnek. Egyfelől 1973 és 2003 után harmadszor lettek vb-aranyérmesek a piros-fehér-zöld színek képviselői az erősebb nem pólós históriájában, másfelől az őrségváltás is tökéletesen sikerült az eredményeire, benne az eddigi kilenc olimpiai bajnoki titulusra méltán büszke, egyszersmind a sikerek folytonosságát szinte kötelezően elváró magyar vízilabdában.
A Kemény Dénes irányításával sorozatban három olimpiai bajnoki elsőséget begyűjtő nemzeti együttes tavaly Londonban csak ötödik tudott lenni az ötkarikás játékokon, és a szükségszerű fiatalításnak, az új csapat felépítésének feladata már új szövetségi kapitányra, a háromszoros olimpiai aranyérmesből lett, s majdhogynem még mindig játékoskorú szakvezetőre, Benedek Tiborra várt.
Sok ideje nem volt az építkezésre. Januártól látott munkához, és hogy ígéretes a tevékenysége, lehet benne és csapatában bízni, azt a barcelonai vb előtti Világliga-szereplés, majd a Vl-szuperdöntő második helye már visszaigazolta.
Akadtak persze kisiklások, váratlan vereségek is a különböző tornákon, válogatott fellépéseken, olykor nagyon is hullámzó volt a teljesítmény, mégis érződött: stílusával, lelkiségével, tartásával, na és egyre kiérleltebb pólós tudásával van-lehet keresnivalója a társaságnak már az idei világbajnokságon is.
A vb csoportmeccsein időnként döcögött ugyan a csapatjáték - sima vereség a szerbektől, döntetlen az ausztrálokkal -, ám látszódott az is: mérkőzésről mérkőzésre javul a gárda, hogy nem hiú remény akár az éremszerzés sem.
Az áhított alapcél, a négy közé jutás már úgy jött össze, hogy a vb-n addig szárnyaló, a világbajnokság előtti felkészülési szakaszban a Benedek-legénységet bizony két alkalommal is megfricskázó görögöket végtelenül simán elpáholta (9-3) a magyar csapat.
A folytatásban az olimpiai bajnok horvátok következtek, ám ők sem tudták megállítani Varga Dánieléket, akik egy góllal (11-10) a londoni győzteseknél is jobbnak bizonyultak, s vb-döntőt játszhattak a másik ágon a világbajnoki címvédő olaszokat elbúcsúztató montenegróiakkal.
A szombati finálé kiélezett csatát, nagy küzdelmet, mégis afféle örömpólót hozott. Noha 3-0 után még visszajöttek a délszlávok, többször is egyenlítettek, a vezetést azonban egyszer sem tudták átvenni, miközben a feleannyi emberelőnnyel gazdálkodó, védekezésben is egészen pazar teljesítménnyel kirukkoló magyarok parádés akciógólokkal lohasztották le, majd vették is el végleg az ellenfél önbizalmát.
A hajrában kialakított minimális előnyt (8-7) megtartva, magabiztosan, összpontosítva és fegyelmezetten játszva, egy korán beérett, sikerre termett csapat stílusjegyeit felmutatva nyert a magyar válogatott, a női együttes bronzérme után arannyal téve teljessé a barcelonai pólós mérleget.
A külön elismerés sem maradt el: Nagy Viktort és Varga Dénest beválasztották a vb álomcsapatába, amellett előbbi a legjobb kapus, utóbbi pedig a legjobb játékos címet is kiérdemelte.
"Lehet, hogy nem a miénk a legjobb csapat, de hogy mi akartuk a legjobban a győzelmet, s ezért mindent meg is tettünk, az egészen bizonyos. A fiúk szemében láttam az eltökéltséget, érzékeltem a bennük levő erőt, s a vb-n végig az volt az érzésem, hogy az aranyérem egyszerűen nekünk rendeltetett" - értékelt a szövetségi kapitány, aki rögtön azt is hangoztatta, hogy nincs idő ücsörögni a babérokon, máris tovább kell dolgozni az újabb sikerekért.
"Barcelonában a magyar lélek, a csapatszellem volt a döntő tényező, ezzel nyertünk, mert nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is roppant erősek voltunk, szenvedéllyel, nagy akarattal játszottunk" - mondta, hozzátéve, a riói olimpia még messze van, előtte viszont ott a jövő évi, budapesti Európa-bajnokság, ahol friss világbajnokként kell helytállni.
Benedek szerint a magyaroknak nagyon nehéz dolguk lesz, a léc magasra került, de a csapat rakta magasra, s azért dolgoznak tovább, hogy újabb sikereket szerezzenek az országnak.
