Válogatott védő érkezik a Diósgyőrhöz

Debreceni András személyében válogatott védőt igazol a Diósgyőri VTK labdarúgócsapata. A klub honlapjának keddi beszámolója szerint a 24 éves játékos a szokásos orvosi vizsgálatok után írja alá a szerződését.

  • MTI MTI
Válogatott védő érkezik a Diósgyőrhöz

A kispesti nevelésű Debreceni András már 16 évesen bemutatkozott az élvonalban, tagja volt a csehországi U19-es Európa-bajnokságon és az egyiptomi U20-as világbajnokságon bronzérmes magyar válogatottnak, majd tavaly nyáron, a csehek ellen 2-1-re megnyert barátságos találkozón a felnőttek között is debütált a nemzeti együttesben.

A belső védő egészen addig alapembere volt a Honvédnak, amíg bejelentette, nem akarja meghosszabbítani szerződését. Ettől kezdve a második csapatban foglalkoztatták Kispesten.

A cikk szerint a diósgyőri keret megerősítése még nem ért véget, több támadóval is tárgyal a klub, amely egy-egy győzelem és vereség mellett három döntetlent ért el az OTP Bank Liga mostani szezonjában.

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.