Nemcsak szerepelni, mondani is kellene valamit – mire mennek Orbánék a Digitális Pótcselekvési Programmal?
Kit céloznak, mire lehet elég mindez? Melyik választói réteg kezét látszik végleg elengedni a Fidesz?
Félmaratoni váltót tartanak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repütér egyik kifutópályáján szeptember 28-án - közölte a Budapest Airport.
A Budapest Airport, a Nike és a Wizz Air szeptember 28-án tartja az első Runway Run elnevezésű jótékonysági futóversenyt, egy félmaraton váltót a repülőtér beton futópályáján - közölte a Budapest Airport.
A verseny ezúttal zártkörű, azonban egy négyfős (6+6+6+3 kilométeres) csapathelyet a repteret működtető társaság oszt ki. A csapatok pályázatát a bud.hu honlapon várják.
Az Európában is egyedülálló rendezvény alatt a repülőtér 1-es futópályáját egy fél napig nem repülőgépek kerekei, hanem futócipők koptatják. A jótékonysági futóverseny célja, hogy sportolási lehetőséghez jussanak a hátrányos helyzetű fiatalok, a bevételből a rászorulók egy évig ingyenes belépést kapnak a Margitszigeti Atlétikai Központba. Ennek érdekében nevezési díj helyett adományokat várnak a szervezők.
A zártkörű eseményen a tervek szerint 70 csapat vesz részt, részben a Nike Run Club tagjai, részben pedig a Budapest Airport és a Nike magyarországi partnerei. A Budapest Airport emellett lehetőséget biztosít egy, a bud.hu oldalon nevező csapat számára is, hogy részt vegyen a versenyen.
A Runway Run félmaraton váltó, aminek kiváló helyszínt nyújt a repülőtér 3 kilométeres 1-es futópályája. A négytagú csapatok első három versenyzője 6 kilométert (azaz oda-vissza), befutóemberek pedig 3 kilométert tesznek meg. A szervezők szándékai szerint a szeptemberi repülőtéri félmaraton hagyományteremtő lesz.
Kit céloznak, mire lehet elég mindez? Melyik választói réteg kezét látszik végleg elengedni a Fidesz?
Egy osztrák liberális politikus felmérésére hivatkozott a magyar miniszterelnök Tusványoson, amikor a bécsi migrációs helyzetet igyekezett szemléltetni. Idézete azonban nem volt pontos.
A 14 utas közül 4-en életüket vesztették.
A rapper keményen válaszolt a kormánynak, haraptak is rá az emberek.