szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára szerint Magyarország jól járt azzal, hogy kedden a német Thomas Bachhot választották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) új elnökévé, Jacques Rogge utódjaként.

"Jól jártunk a NOB új elnökével, Thomas Bachhal. Borkai Zsolt elnök úr nyáron, mintegy másfél hónappal ezelőtt járt nála, akkor átbeszélték a magyar-német sportkapcsolatokat is" - idézte Szabó Bencét a MOB közleménye.

Szabó jól ismeri a NOB új vezetőjét, mivel ő is vívó olimpiai bajnok. Hozzátette, Magyarország számára is kedvező, hogy ismét európai elnöke van a NOB-nak.

A MOB-nál elégedetten értékelték azt is, hogy szombaton Tokió nyerte el a 2020-as játékok rendezési jogát. "Olyan város, ahol abszolút biztonságban érezhetjük magunkat, az infrastruktúra jelentős részben készen van" - mondta ezzel kapcsolatban Szabó Bence.

A MOB főtitkára a birkózás programban tartását is komoly sikerként értékelte, mivel "Magyarországnak fontos a sportág, fontos, hogy jelen legyen az olimpiákon, 2020-ban, és azután is."    

"Összegzésként elmondhatom, Magyarország szempontjából igen kedvező döntések, választások születtek a NOB 125. ülésén, Buenos Airesben, mind a 2020-as olimpiai helyszín és a birkózás programban maradása, mind pedig a NOB új elnökének személye tekintetében" - tette hozzá Szabó Bence, aki Borkai Zsolttal, a MOB elnökével együtt a leköszönő NOB-elnök, Jacques Rogge meghívására utazott Buenos Airesbe, a NOB 125. ülésére.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!