A Fradiba igazol Buzsáky

Buzsáky Ákos a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Ferencvárosban folytatja a pályafutását.

  • MTI MTI
A Fradiba igazol Buzsáky

A klub hivatalos honlapja csütörtökön arról számolt be, hogy mindenben megállapodott a 20-szoros válogatott középpályással, aki – sajtóhírek szerint – egy plusz egyéves szerződést írt alá. 

Túry Gergely

A 31 éves Buzsáky az MTK-ban kezdte pályafutását, majd 2002-ben a José Mourinho irányította FC Portóhoz igazolt. A portugál sztárcsapat két klubnak, az Académicának, valamint a Plymouth-nak is kölcsönadta a magyar futballistát, aki 2005-ben végleg az angol csapathoz került. A játékos azóta a szigetországban szerepelt, játszott a Queens Park Rangers, a Portsmouth és a Barnsley együtteseiben is. 

A Ferencváros hat fordulót követően a harmadik helyen áll a bajnokságban, és szombaton a negyedik Pápa otthonába látogat.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.